Megkezdődött az előzetes szavazás Kanadában
A két legnagyobb párt fej-fej mellett halad.
Egy képviselő átült egy másik frakcióba. Szó szerint.
Ezzel akár a kormány többségét is kockáztathatja, de állítólag szóba került az előrehozott választás is.
A BBC-ben vitatkoztak a brit Konzervatív Párt elnökjelöltjei a brit EU-kilépésről, elhangzott focihasonlat is.
Tíz jelölt indul a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetői tisztségéért - jelentette be hétfő este a pártfrakció illetékes szakbizottsága.
A brit miniszterelnök nem tervezi, hogy távozik a Konzervatív Párt vezetői tisztségéből – ami kormányfői megbízatásának végét is jelentené –, ám szerdán egyre erősödött a nyomás rajta emiatt. Egyes értékelések szerint May politikai jövője már pénteken eldőlhet.
Helytálló volt a BBC péntek reggeli értesülése: a brit Munkáspárt nem folytatja a konzervatív párti kormánnyal áprilisban kezdett tárgyalásokat a Brexit feltételrendszerét rögzítő megállapodás elfogadásáról.
Nem lesz megállapodás a kormánypárt és a legnagyobb ellenzéki erő több mint egy hónapja tartó tárgyalássorozatán a BBC szerint arról, miként lehetne feloldani a londoni alsóház által eddig háromszor elutasított Brexit-egyezmény körüli patthelyzetet. A kormányfő napjai szó szerint meg vannak számlálva.
Pártjának 15 képviselőjét hívta meg vidéki rezidenciájára a brit miniszterelnök, aki sajtóhírek szerint igyekszik megszilárdítani megingott pozícióját és lecsitítani a riválisait saját pártján belül. Vendégeit egy kis itókával és házi készítésű csokoládéval fogadta.
A brit Konzervatív Párt képviselői nehezményezik, hogy Justin Welby a Brexittel kapcsolatban nyilvánosan is megfogalmazza meglátásait. Foglalkozzon inkább a hívők számával - intették le.
Megállapodott a kormányzati együttműködésről a brit Konzervatív Párt és a legnagyobb észak-írországi protestáns erő, a Demokratikus Unionista Párt (DUP).
Bár a kormányzó konzervatív párt hatalma megerősítése érdekében hirdetett előrehozott választásokat Nagy-Britanniában, a csütörtöki voksolás eredménye szerint a Theresa May vezette toryk elvesztették kormányalkotó többségüket a parlament alsóházában, de a Jeremy Corbyn vezette Munkáspártnak sem lett abszolút többsége. Ennek ellenére mindkét párt vezetője bejelentkezett a kormányzásra.
A legnagyobb húzás, vagy a legcsúnyább baklövés - a kormányzó brit konzervatívok szempontjából ez volt a csütörtöki választás legnagyobb kérdése. Theresa May kormányfő ugyanis a magabiztos vezetés tudatában kezdeményezhette a június 8-i előrehozott választást, ám azon meglepetésre a toryk elvesztették többségüket. Végül az északír unionisták támogatásával May maradhat a kormányfő, azonban nagy kérdés, hogy ezek után milyen Brexit-megállapodást köt majd Nagy-Britannia az Európai Unióval. Kövesse a fejleményeket a hvg.hu percről percre tudósításával.